Ismeretlen kód a sötétben

Kelemen Dániel a második emeleti lakás csendjében ült, a laptop kijelzőjének hideg kékes fénye megvilágította szorongástól megviselt arcát. A tegnap éjjel hirtelen benyújtott felmondása óta a pánik lassú méregként szivárgott végig az ereiben. Az az adatelemzői precizitás, amellyel eddig a multinacionális cég adatfolyamait böngészte, most teljesen használhatatlanná vált a saját életének összeomló kártyavára felett. Az elszálló hitelek törlesztői ott lebegtek a feje felett, miközben a lépcsőházból beszűrődő feszültség csak tovább fokozta a bezártságérzetét. Fekete Zoltán megszokott, kimért léptei koppantak valahol odalent a kövön, ahogy a közös képviselő esti, elmaradhatatlan ellenőrző körútját végezte a földszinten.
A folyosó felől Nóra elhadart szavai és a lépcsőn felrohanó léptek zajai még alig ültek el, amikor Dániel telefonja élesen megrezrent az üvegasztalon. A kijelzőn nem szerepelt név, csupán egy rejtett számról érkező, mindössze hat szóból álló üzenet villant fel: „A döntésed nem maradt észrevétlen.”
Dániel gyomra görcsbe rándult, a pulzusa a fülében dübörgött. Vajon a volt munkáltatója férkőzött hozzá a személyes csatornáihoz, vagy a házban rejtőző gyanakvó szemek valamelyike próbálja manipulatív hálójába fogni? Lassan felállt, kinyitotta a zárfejet, és kilépett a félhomályos folyosóra. A korlátra támaszkodva nézett le a lépcsőház mélyébe, ahol a lámpák sercegő fénysugarában a ház fojtogató csendje lüktetett. Úgy érezte, a virtuális térben hozott végzetes döntése most kilépett a képernyőről, és árnyékként vetül a Vászoly utca 6. dohos falaira.