Hűvös számítás a harmadikon

A harmadik emeleti folyosón a levegő végleg megdermedt, amint Dr. Balog Henrik megállt a lépcsőforduló tetején. Kifogástalan, élére vasalt sötét öltönyében úgy festett, mint egy idegen test a kopott stukkók és a málló vakolat között. Fekete Zoltán, a közös képviselő szorosan a nyomában haladt, görcsösen markolva a rendkívüli felújítási alap megemeléséről szóló jegyzőkönyvet.
Molnár Máté a lakásuk ajtaja előtt állt, keze még a kilincsen pihent, miközben a belsejét szétvetette a düh. Az elszálló törlesztőrészletek és a lakásfelújítás költségei amúgy is a szakadék szélére sodorták őket Biankával. Balog ügyvéd úr jéghideg, méricskélő pillantást vetett a fiatal férfira.
– Ugye tisztában van vele, Molnár úr, hogy a ház állagmegóvása nem várhat? – szólalt meg Balog halk, mégis éles, vágó hangon. – Zoltán úrral egyetértünk abban, hogy a közös költség duplázása elkerülhetetlen. Aki pedig nem tud lépést tartani a kötelezettségekkel, annak célszerű még a kényszerárverezés előtt felmérnie a piaci lehetőségeit.
Máté állkapcsa megfeszült, ökle görcsösen bezárult. Pontosan tudta, hogy Balog mögött olyan befektetői csoportok állnak, amelyek csak arra várnak, hogy a megszorult lakók alól áron alul kigolyózzák az ingatlant. A félemelet felől Kerekes Lívia szaporázta meg a lépteit, riadt tekintettel húzódva a korlát mellé, míg odalentről, a szuterén irányából Székely Ricsi prémium kávéjának illata szivárgott fel a lépcsőházba, néma szomszédos szolidaritásként a fojtogató feszültségben.