Hivatalos lezárás a lépcsőházban

Fekete Zoltán határozott mozdulattal tépte le a sárga jegyzettömb felső lapját, és a fali kapcsolószekrény összeégett ajtajára simította. A lámpája fénye hidegen csillant meg a széles ragasztószalagon, amivel keresztbe leragasztotta a fémdobozt, szigorú, hivatalos pecsét gyanánt.
– A katasztrófavédelem és az áramszolgáltató kiérkezéséig a biztosítéktábla környéke lezárt terület – jelentette ki színtelen, rendíthetetlen hangon, majd a lakók felé fordította a lámpa éles csóváját. – Aki hozzáér a záráshoz, az ellen azonnal feljelentést teszek rongálásért és veszélyeztetésért. Oszoljanak, menjenek vissza a lakásaikba!
Dr. Szabó András halkan káromkodva, a falnak támaszkodva botorkált vissza a földszinti rendelője felé, de Fekete tekintete rászegeződött, figyelmeztetően kísérve minden bizonytalan léptét. A lépcsőházban elfojtott morajlás futott végig, ám senki sem mert nyíltan szembeszállni a közös képviselővel.
A szuterén sötétjében Székely Ricsi szája teljesen kiszáradt. Tudta, ha Fekete reggel a szakemberekkel együtt átvizsgálja a pincei tárolókat is, a kocsija csomagtartójában elrejtött, osztrákból hozott kávéskészletre és prémium öblítőkre azonnal fény derül. Csendben hátrafordult, hogy visszasurranjon a szuterénfolyosóra, ám a lépcső alján váratlanul beleütközött a kalapját igazgató Kővész Dezsőbe.
– Nyugalom, Ricsikém – súgta a szürke zónás öregúr, miközben egy frissen sütött, még langyos pogácsát nyomott a csempész markába. – Zoltán úr most a negyedikre megy ellenőrizni a folyosói kerti székeket. Van tíz perced, mielőtt lezárja a garázslejáratot.