Hideg számítás a sötétben

Fekete Zoltán elégedetten kupakolta vissza a piros filcet, ám a diadalmas csendet nem a lakók bűnbánó sóhajtása, hanem finom bőrcipők kopogása törte meg a sötét lépcsőházban. Dr. Balog Henrik lépkedett lefelé a félemeleten, úgy hordozva a jéghideg eleganciát a vaksötétben, mintha a villanykimaradás csupán egy ingyenes háttérdíszlet lenne az ő magánelőadásához.
A sötétben lapuló Máté és Bianka szinte egyszerre fojtották vissza a lélegzetüket a harmadik emeleti forduló árnyékában. Az ingatlancápa ügyvéd megállt a hirdetőtábla mellett, és a telefonja diszkrét kijelzőfényében végigpásztázta a frissen elhelyezett fali hirdetményt, majd Fekete Zoltánra mosolygott – azzal a fajta fagyos kimértséggel, amitől még a közös képviselő belső szabályzata is dermedten húzta össze magát.
– Rend a lelke mindennek, Zoltán – mondta Balog halk, mézesmázos, mégis fojtogató hangján. – Bár a hitelek törlesztésének elmaradása sokkal hamarabb üresíti ki a lakásokat, mint egy ártalmatlan zárlat. Molnár úrék például egészen átértékelhetik a menekülési útvonal fogalmát, ha a jövő héten végrehajtásra kerül a sor.
Bianka a korlátnak feszült a felső szinten, ujjai fehéredtek a hideg vasorsón. Máté a zsebében lapuló fizetési felszólítást gyűrögette kiverő vízben, miközben Köves Dezső bá a szomszédos ajtó résén át, apró papírvágó ollóval a kezében, rémülten figyelte a jelenetet. Balog Henrik egyetlen kimért mozdulattal csúsztatott be egy vaskos, hivatalos borítékot a 3-as lakás postaládájába, majd megigazította a nyakkendőjét, és megindult a kapu felé.