Hideg kijelző a sötét udvaron

Dániel leért az udvari lépcső aljára, de mielőtt benyitott volna a sötét folyosói átjáróba, a zsebében élesen megrezsent a telefonja. A kijelző vakító kék fénye elborította a tenyerét. Újabb üzenet érkezett a névtelen számról: „A felmondásod csak az első lépés volt, Dániel. A tegnapi adatmentést nem törölheted ki a valóságból.” A gyomra görcsbe rándult. Az adatelemzői precizitása, amivel eddig az életét rendezte, most teljesen felmondta a szolgálatot; a tehetetlenség szédítő hulláma csapott át felette.
A lépcsőház homályából Bartha Zsófia lépett ki fehér ruhájában, miközben egy elnyomott zsályafüstölő szúrós illata szivárgott ki a nyitott ajtóján. Lakók suhantak el mellettük, de Dániel képtelen volt elszakadni a képernyőtől. Tudta, hogy ha ez a névtelen zsaroló közzéteszi a tegnap éjszaka lekérdezett fájlokat, nemcsak a karrierjének, de a teljes egzisztenciájának vége.
– Dániel, hallasz engem? – kiáltott vissza Ricsi a pincelejáró nyirkos mélyéből, ahol a zseblámpája fénysugara cikázott a porban. – Nincs itt senki! A raktárajtó ráadásul kívülről van lakatolva!
Dániel gyorsan zsebre vágta a telefont. Tekintete visszatért a szomszédokra: Dr. Balog Henrik hűvös, kimért arccal figyelt a félemelet árnyékából, de a keze láthatóan remegett a korláton. Mindenki a kislányt kereste, miközben Dániel szeme előtt a saját, kártyavárként összeomló élete lebegett. Ha a rendőrség vagy a hatóságok megérkeznek Miri miatt, az ő zsarolója is felbátorodhat. Lépnie kellett, mielőtt a sötétség végleg elnyeli a titkait.