Hideg kalkuláció a kapualjban

Bálint tehetetlenül hátrálni kezdett a sötét földszinti folyosón, miközben a harminc perces ultimátum súlya szinte elállította a lélegzetét. Ahogy kikanyarodott a főbejárat felé, a kapualjban álló alakok láttán teljesen megdermedt.
Dr. Balog Henrik állt a kövezeten, élre vasalt sötétkék öltönyében, egy elegance bőrmappát szorítva a karja alá. Fekete Zoltánnal, a közös képviselővel tárgyalt kimért, halk hangon. Balog épp arról győzködte Feketét, hogy a felújítási alap azonnali megduplázása az egyetlen törvényes út a ház megmentésére – pontosan tudva, hogy a növekvő terhek alatt a kispénzű lakók végleg megtörnek, és lakásaik a végrehajtási árverésekre kerülnek.
Közben Köves Dezső lépdelt le a lépcsőn, s megszokott gáláns mosolyával megemelte kalapját a tárgyaló pár felé. A táskájában egy frissen nyomtatott, hamisított banki haladéki igazolás lapult Mátéék számára, ám úriemberi fellépése tökéletesen elfedte a szürke akciót.
– Bálint úr – fordult felé hirtelen Balog Henrik, ahogy megérezte a biztonsági őr jelenlétét. A férfi szemei jéghidegek maradtak, de az ajkán halvány, gúnyos mosoly suhant át. – A hatóságok türelme sem végtelen, és tudja... az adósságok természetrajza olyan, hogy a végén mindig a leggyengébb láncszem fizet.
Balog szavai nemcsak a háznak, hanem közvetve Szabó doki kártyatartozásának is szóltak. Bálint torka kiszáradt: az idő ketyegett, a hurok pedig nemcsak a rendelő ajtajánál, hanem az egész épületben szorulni kezdett.