Hideg kalkuláció a homályban

Dániel leeresztette a telefont, és a lépcsőház falához lapulva igyekezett kikerülni a felbolydult lakók látóköréből. A sötétben az emeleti ajtók egymás után csapódtak, és a nehéz, égett szagú levegőben vágni lehetett a feszültséget. Ekkor a tizedik lakás irányából egy keskeny, szabályos fénysugár vágta át a homályt: dr. Balog Henrik lépett ki a folyosóra, kimért, halk léptekkel.
Az ügyvéd arcán a pánik legkisebb jele sem látszott. Míg a többiek az áramszünetben kiabáltak, Balog hűvös eleganciával lépett a korláthoz, ahol Fekete Zoltán próbálta fegyelmezni a háborgókat. A közös képviselő épp a kötelező biztonsági ellenőrzésekről hajtogatta a magáét, de a hangja megbicsaklott az általános káoszban.
„Zoltán, ne pazarolja az energiáját a tömegre” – mondta Balog halk, vágó hangon, ami áthatolt a zsibongáson. „A rendet egyetlen módon lehet fenntartani: emelni kell a felújítási alapot. Aki nem bírja a lépést a megnövekedett költségekkel, annak nincs helye a társasházban.”
A közelben álló Máté és Bianka meglapultak a sötétben; a lány görcsösen megszorította a fiú kezét. Az elszállt törlesztőrészleteik mellett egy újabb díjemelés a biztos bukást jelentette volna számukra. Balog tekintete egy pillanatra megállt a fiatal páron – pontosan tudta, kit fog először maga alá gyűrni a teher.
Dániel a sarokból figyelte az ügyvéd kimért mozdulatait, és a hideg futkosott a hátán. Rájött, hogy a lépcsőházi sötétségben nem csak az ő digitális nyomai jelentenek halálos csapdát.