Házirend a fordulóban

A zárt ajtó mögött Dániel a bejárati tölgyfa lapjának döntötte a homlokát. A szobában pislákoló monitor kékes fénye hideg elszigeteltségbe vonta a teret, de a folyosó zajai kíméletlenül átszűrődtek a vékony falakon. Nem volt elég a kijelzőn villogó baljós üzenet, a lépcsőházban újabb sarkas léptek koppantak a műmárvány burkolaton. Fekete Zoltán, a negyedik emeleti közös képviselő lépkedett lefelé katonás tartással, műanyag csipeszes jegyzettömbbel a kezében.
– Mi ez a kupi a fordulóban, Máté? – dörrent meg Fekete úr metsző hangja, amint meglátta a korlátnak támasztott, elnyűtt futártáskát és a fal tövében felejtett kartondobozt. – A házirend tizenkettes pontja világosan kimondja: semmiféle magánvagyon nem torlaszolhatja el a menekülési útvonalat. Azonnal tüntesse el, vagy holnaptól bírságot számolok fel!
Máté fáradt arccal, szótlanul rántotta magához a nehéz táskát. Szemében éles düh villant; az átdolgozott éjszakai műszak után legkevésbé a közös képviselő bürokratikus szigorára volt szüksége. Erzsi néni csípőre tett kézzel bólintott, némán helyeselve a rendszabályozást, ám amikor Dr. Balog Henrik is kilépett a tízes lakásból élére vasalt öltönyében, a levegő végképp fagyossá vált a lépcsőházban. Balog egyetlen kimért, megvető pillantást vetett Fekete úr frissen kifüggesztett sárga figyelmeztető cédulájára, majd szó nélkül indult lefelé, mintha a lakók pitiáner csatározásai fölött állna.
Bent Dániel remegő ujjal nyomta meg a telefon kijelzőjét. A digitális hurok szorult, miközben odakint a fizikai világ szabályai is fojtogató hálóként tekeredtek a lakók köré. A szomszédos gang felől Miri halk kuncogása hallatszott be, ahogy a kislány a telefonjával videózta a fordulóban kialakult feszültséget. Ebben a házban már senki nem volt biztonságban: a falakon belül a felhalmozott adósságok és névtelen fenyegetések, a folyosón pedig Fekete úr könyörtelen szigora tette élhetetlenné a mindennapokat.