Hatósági léptek a gangon

Dániel elmosódott alakot pillantott meg a villanyóra szekrényének árnyékában: Várkonyi óvatosan hátrált el a szűk sarokból, még mindig a mobilját szorongatva. Mielőtt azonban Dániel felfoghatta volna a látottakat, nehéz, kimért léptek zaja verte fel a lépcsőházat a kapualj felől. Nem a ház lakói lépkedtek felfelé.
Fekete Zoltán vezetett fel két sötétkék egyenruhás, láthatósági csíkos dzsekit viselő férfit. A Katasztrófavédelem és az építésügyi hatóság jelvényei élesen megcsillantak a pislákoló folyosói fényben. Fekete úr arca hamuszürke volt, ujjai görcsösen rángatóztak a felírótáblája szélén.
– Uraim, kérem, a pincéből felérő gázszag csak átmeneti, és a villanyórák terhelése is megoldódik... – próbálkozott a közös képviselő, de a szigorúbb pillantású ellenőr nyersen félbeszakította.
– Ez a hálózat közvetlen életveszély, Fekete úr – hangzott a hideg ítélet. – Vagy elindítják az azonnali, kényszerű rendkívüli felújítást a rendkívüli közgyűlésen, vagy huszonnégy órán belül lakatlanná nyilvánítjuk a házat, és kiürítjük az épületet.
A gangon megfagyott a levegő. A második emeleten, Nóra lakása előtt – ahol épp egy szobabérleti cédula fityegett az újonnan beköltöző Encinek – résnyire nyílt a faajtó. Dániel a bezárt ajtajának dőlve érezte, ahogy a saját titka köré vont hurok mellett az egész háza kártyavárként dől össze.