Hangok a homályból

Dániel lakásajtója mögött elnémult a telefon, de a lépcsőházban nem csitult a feszültség. A földszinti rendelő kopott ajtaja résnyire nyílt: dr. Szabó András lépett ki rajta, remegő kézzel gyömöszölve zsebébe a kulcscsomót. Arcán a tehetetlen rettegés és az olcsó rum szaga keveredett; Balog Henrik jéghideg alakja a lépcsőfordulóban az adósságait és a közelgő végrehajtást vetítette előre.
Pár lépéssel feljebb Erika húzódott a gang korlátjához, ujjai fehéren szorították a táskája pántját. Rémülten leste a lépcsőn közeledő lépteket, attól tartva, hogy Bálint titka és a közös gyerekük létezése épp most, a hatósági ultimátum árnyékában válik mindenki számára nyilvánvalóvá a ház előtt ácsorgók előtt.
Ekkor rontott ki a folyosóra Kerekes Marietta. Szemeiben düh vibrált; a lány pontosan tudta, anyja milyen illegális gyógyszerszállítmányokat rejteget a lakásban a doktor asszisztálásával.
– Elég volt a hazugságokból, doktor úr! – sziszegte Marietta Szabó felé fordulva, hangja éles volt és könyörtelen. – Ha még egy pecsétet mer adni anyámnak, én magam hívom a rendőrséget!
A sötét sarokban, a viharvert fal mellett Várkonyi Gábor némán figyelte a jelenetet. A színész szája gúnyos mosolyra húzódott. Megvárta, míg a fojtogató csend rátelepszik a folyosóra, majd tökéletesen utánozva Erzsi néni rekedt, vészjósló hangját, megszólalt a homályból:
– Késő már fenyegetőzni, kislány... a rendőrség már úton van.
Szabó doktor a szívéhez kapott, Erika pedig rémülten menekült vissza a lépcsőforduló mélyére, miközben Várkonyi elégedetten húzódott vissza a falak mögé, mint aki sikeresen rendezte meg a saját kis magánszínházát.