A lépcsőház hideg áramlata

A lépcsőházban visszhangzó, hamis hangok után fojtogató csend telepedett a folyosóra. Tibor bá csapkodva nyitotta ki az első emeleti ajtót, arcán mély ráncokba fagyott a düh. "Fejezzék már be ezt a cirkuszt! Az embernek már nyugta sincs a saját otthonában!" – kiáltotta a sötétbe, miközben fáradt szemével a sarokban rejtőzködő alakokat fürkészte. A gang túloldalán Bartha Zsófia ujjai között remegett a meggyújtott zsályaköteg, a felszálló füst szürkén kavargott a hideg levegőben. Rémülten suttogott a mellette álló, sápadt Varga Nórának, aki görcsösen szorította drága táskáját, mintha az megvédhetné a rájuk leselkedő fenyegetéstől. "Valami nagyon rossz dolog történt tegnap este, Nóra... Érzem a falakban" – motyogta Zsófia, miközben a sötét gangot leste.
Nóra nem válaszolt, csak a másodikon hirtelen felvillanó kék fényre meredt. Kelemen Dániel résnyire nyitott ajtaján szűrődött ki a mobil kijelzőjének rideg világossága. Dániel keze reszketett az előszoba homályában, ahogy az újabb névtelen üzenetet olvasta: "A tegnap esti tranzakciót nem lehet visszavonni. Mindent látok." A torkában lüktetett a vér; a tegnap éjjeli hirtelen, kétségbeesett kattintása, amellyel átlépte a saját erkölcsi határait a monitor előtt, most visszavonhatatlan csapdává vált.
Közben a földszintről Székely Ricsi nesztelen léptei hallatszottak, aki egy karton csempészett kávéval igyekezett elkerülni Fekete úr fürkésző tekintetét, még mielőtt az új kistermelői rend átvenné az uralmat a ház alatt. De a folyosón vibráló kollektív rettegés őt is megállásra kényszerítette a fordulóban. Mindenki némán figyelt, miközben az óra könyörtelenül ketyegett tovább.