Hálózati feszültség és elméleti fizika

Enci ajtaja megakadt a biztonsági láncon, a résen kiáramló rántott hús szagú meleg levegő azonnal elvegyült a lépcsőház poros gipszillatával. A sötét folyosóra ekkor rontott ki Kelemen Dániel. Kezében a világító telefonjával, amin még ott derengett a fenyegető üzenet, arca a kijelző kék fényében leginkább egy dühös, kialvatlan vámpíréra hasonlított. Épp most esett le neki a tantusz: a zsaroló IP-címe nem távoli szerverről jött, hanem a ház belső hálózatáról. A tettes itt gubbasztott a falak között, talán épp ezen a folyosón.
„Ki van a hálózaton?!” – sziszegte Dániel dühösen. „Valaki épp most lőtte le a belső routert, miután elküldte ezt a szemetet!”
A sötétből Szabó Gábor lépett elő, hangjában fojtott dühvel: „Engem ne kérdezzen, Kelemen! A vérnyomásom épp most lépi át a határértéket, és ha valaki még egyszer megzörgeti a biztosítékot, én magam vágom el a betápot!” A sarokban Réka rémülten húzódott a falhoz, rettegve, hogy a hangzavarra megjelenik a hatóság.
Lentről dr. Bordás professzor hangja visszhangzott fel: „R = U/I, fiatalemberek! Ha Nikola Tesla nem intézett volna váltóáramot, most még egymást sem látnák!” A ház ritka intelligens pillanatainak egyike volt ez: miközben a lakók fele a zsarolástól rettegett, a másik fele elektrotechnikai vitát indított a sötétben. Bálint és Erika mozdulatlanul lapultak a fordulóban, miközben dr. Balog Henrik zseblámpájának éles fénycsóvája elindult felfelé a lépcsőn.