A kémlelőlyuk tanúvallomása

Dr. Balog Henrik éles fénysugara végigpásztázott a korlát vasrácsain, ám mielőtt elérte volna a pihenőt, az első emeleten nyikordult egy pánt. Vincze Erzsi néni lépett ki a homályból, vastag kötött kardigánját magára tekerve, mintha pontosan tudta volna, mikor kell megjelennie. A zseblámpa fénye vakítóan kapta telibe az öregasszony arcát, de ő meg se rebbent, csak gúnyosan összehúzta a szemöldökét.
– Ne kalandozzon azzal a reflektorral, ügyvéd úr, még a végén kiszúrja valaki szemét! – szólt le mérsékelt élességgel, majd tekintetével Dánielt kereste meg a lépcsőfordulóban. – Ha már a belső hálózaton marakodnak: nem az emeleten kellene kiabálni. Fél órája a második emeleti csatornánál babrált valaki a dobozzal, pont Nóra ajtaja mellett.
Dániel megtorpant, ujjai elfehéredve szorultak a kijelző szélére. Balog Henrik lassan lejjebb engedte a lámpa fénycsóváját, a folyosó levegője sűrűvé vált. Erzsi néni ártatlan mosollyal igazított egyet a hajában, de a szemeiben jéghideg figyelem csillogott.
– És ha jól láttam a kémlelőlyukból – tette hozzá szinte mellékesen –, nem a villanyszerelő járt arra, hanem a mi derék biztonsági őrünk. Ugye, Bálintka?
Bálint állkapcsa megfeszült a sötét sarokban. A hiúsága azonnal lángra lobbant: az elfojtott düh elöntötte az arcát, ahogy megérezte Enci tekintetét a résnyire nyitott ajtó mögül. Az, hogy az egész ház előtt hozzák összefüggésbe a rongálással, mélyebb sebet ejtett a büszkeségén, mint maga a fenyegető üzenet.