Halk rezgés a szobában

Dániel a második emeleti homályban a telefonja hirtelen rezgésére riadt fel. Az áramszünet óta a kijelző hideg fénysugara volt az egyetlen támasza a sötétbe borult szobájában. Amikor feloldotta a képernyőt, egy ismeretlen számról érkező üzenet fogadta: „A tegnapi tranzakció nem marad észrevétlen.” A hideg végigfutott a hátán. Kényszeresen, egymás után háromszor is átfutotta a sorokat, miközben ujjai megremegtek a műanyagon. Tegnap éjjel hozott egy elhamarkodott, veszélyes döntést, amelyről azt hitte, soha nem derül ki – most mégis úgy érezte, a falak is őt figyelik.
Kinyitotta a lakásajtót, hogy friss levegőt szívjon a fojtogató hőségben. A gangon mély sötétség uralkodott, csupán a korlát mellett mozdult egy árnyék: Varga Nóra épp a hirdetőtábla felé nyújtózkodott egy papírlappal, kiadó szobát kínálva a Bálinttól elköltözni készülő Encinek. Dániel próbált nem tudomást venni a lakók mocorgásáról, de a folyosó felől érkező legkisebb nesztől is megugrott a pulzusa.
A lépcsőfokok felől nehéz léptek visszhangoztak. Bálint ért fel a földszintről, feldúltan, szorosan markolva saját mobilját. A két férfi tekintete egyetlen feszült másodpercre összefonódott a halvány kijelzőfényben, de egyikük sem szólt egy szót sem. Dániel visszalépett, és sietve magára rántotta a nehéz faajtót.