Halk rezgés a sötétben

Dániel visszalépett a fal mellé, miközben a tömeg a második emeleti folyosón Karesz lakása felé tódult. A vaksötét lépcsőházban csak az ajtók csapódása és a lakók egyre ingerültebb kiabálása visszhangzott. A nadrágzsebében ekkor kigyulladt a telefon kijelzője: egyetlen rövid, halk rezgés futott végig a készüléken. Dániel remegő kézzel halászta elő a mobilt, és a halvány kék fényben a tegnap éjjel elküldött névtelen üzenet visszaigazolása villant fel. A szorongás jéghideg marással markolt a gyomrába; az elhamarkodott, meggondolatlan döntése most végérvényesen elindított valamit, amit már nem tudott visszavonni.
Kényszeresen pillantott körbe a sötétben, mintha a falak mögött leselkedők máris tudnák, mit tett. Pár lépéssel feljebb, a lépcsőkorlátnál Bezeredi Melinda szorongatta a kabátja hajtókáját, szemeit tágra nyitva a félelemtől.
– Ugye nem történik semmi baj? – suttogta Melinda fojtott, remegő hangon.
– Maradj csendben! – mordult rá Bálint éles, vágó hangon, miközben dühösen tolta félre a mellette állókat, tekintetével a homályos lépcsőfordulót pásztázva.
A földszint felől ekkor Erzsi néni határozott léptei hallatszottak: az idős asszony egy apró gyertyacsonkot tartott maga előtt, éles szeme pedig azonnal megtalálta a sötétben lapulókat. Szabó Gábor a háttérben még igyekezett túlzott előzékenységgel segíteni Bordás professzornak a botorkálásban, de Erzsi néni szúrós tekintete megállt Dániel kijelzőjének derengésén. Dániel elfehéredett arccal nyomta le a gombot, s a sötétség újra elnyelte a képernyőt.