Hajsza az aláírásért

Dr. Balog Henrik elegáns léptekkel lépett ki a kapualj homályából, selymes, mégis fagyos hangja azonnal elnémította a gangon visszhangzó vitát. A kezében tartott papírlapok szinte világítottak a félhomályban.
– Kedves szomszédok, felesleges egymás torkának esni a limlomok miatt – mondta Balog, és jéghideg tekintete végigsöpört a megbénult Kareszen, majd a remegő Gáboron. – A katasztrófavédelem nem fog várni, ha nincs miből kifizetni az azonnali hálózatrekonstrukciót. És jól tudjuk, hogy a ház kasszája üres.
Fekete Zoltán arca rángatózni kezdett a dühtől, a sárga figyelmeztető cédulát még mindig a kezében szorongatta.
– Ez az én hatásköröm, ügyvéd úr! Rendkívüli közgyűlést hívok össze ma estére a belső udvaron! – kiáltotta a közös képviselő, de a hangja bizonytalanul csuklott meg.
– Közgyűlést? Miből? – vágott közbe Karesz dühösen, miközben meglökte a porlepte Marshall erősítőt, ami fémesen megcsikordult a kövön. – Nekem holnapra lekapcsolják a villanyt, maguk meg milliókat akarnak beszedni tőlünk?
Eközben az első emelet végén Erzsi néni halkan kattanó ajtaja mögül neszek hallatszottak. Az öregasszony nemcsak figyelt; kihasználva a lépcsőházi káoszt, nesztelen léptekkel indult el a folyosón, egy barna borítékot szorongatva a köténye alatt, egyenesen a gyanútlanul közeledő Dániel felé.
Balog eközben közelebb lépett a sarokba szorított Gáborhoz, és közvetlenül a férfi arca elé tartotta a dokumentumot.
– Egyetlen aláírás, Gábor. Kifizetem a tartozását, és nem kell az utcára kerülnie. Döntsön gyorsan, az idő fogy.