A törölt napló nyomai

Dániel a folyosó korlátjának dőlve próbálta kizárni a gangon tomboló hangzavart, amikor a zsebében megrezrent a telefonja. A kijelző kékes fénye az arcára vetült: egy ismeretlen számról érkezett üzenet villant fel. „Tudom, mit töröltél le tegnap éjjel a szerverről. Nem fogod megúszni.” A torka elszorult, a pulzusa az egekbe szökött. Kényszeres mozdulattal nézett körbe, mintha a sötét sarkokból valaki őt figyelné.
Ekkor lépett ki a lépcsőfordulóból Erzsi néni. Az öregasszony otthonkájának zsebe gyanúsan kidudorodott a barna borítéktól, de tekintete most nem a megszokott fürkésző, hanem riadt volt. Megállt Dániel előtt, és remegő kézzel a kabátja alá nyúlt.
– Dániel úrfi, maga ért a számítógépekhez – suttogta fojtott hangon, miközben gyanakodva sandított hátra a földszintről felhallatszó kiabálásra, ahol Balog épp Gábort szorongatta. – Valaki belépett a postafiókomba. Tegnap este óta furcsa dolgok tűnnek el.
Dániel elfehéredett. A kezében tartott telefon szinte égette a tenyerét. Az éjszakai döntése, a pánikszerű törlés, amellyel mindent fel akart égetni maga mögött, most visszafordíthatatlan láncreakciót indított el. Fekete Zoltán dühös léptei visszhangoztak a lépcsőházban; a közös képviselő épp Karesz folyosón hagyott Marshall erősítőjébe rúgott bele tehetetlen haragjában, fittyet hányva a drága technológiára. A fém és fa tompa csattanása betöltötte a teret, de Dániel csak Erzsi néni ujjait látta, amik lassan előhúzták a nehéz, barna borítékot.