Hajcsavarók a szuterén felett

A fém tárgy koppanására a járőrök határozottan félrelökték a tehetetlenül dadogó Székely Ricsit, és óvatosan leereszkedtek a nyirkos alagsori folyosóra. Fekete Zoltán diadalt ülve masírozott a sarkukban, zseblámpájával úgy pásztázva a salétromos falakat, mintha legalábbis a nemzetbiztonsági szakszolgálat kihelyezett tagozatát képviselné. Molnár Máté a korlát árnyékában lapulva próbált még lélegezni sem, ám ekkor a lépcsősor tetején recsegve megnyikordult az elnyűtt faajtó.
Erzsi néni bukkant elő a homályból, mint egy szigorú házi kísértet. Otthoni pamutköpenyében, fején a megingathatatlan hajcsavarókkal, egy gyanúsan nehéz, szovjet laposelemes lámpát szegezett a társaságra.
– Na végre, hogy a hatóság is ideért! – rikkantotta a nyugdíjas könyvelő olyan éles hangon, hogy Ricsi ijedtében megpróbált láthatatlanná válni a csupasz téglafala mellett. – Remélem, a vízfolyás mellett azt is tisztázzák a fiatalemberekkel, mit suvasztottak a kettes tárolóba tegnap éjfélkor! Én a kukucskálón át pontosan láttam, ahogy Mátéval valami gyanús kartonokat cipóztak. Bár a házban amúgy is felborult a rend, a másodikon állítólag már hárman laknak a kiadó szobában, Nóra most fogadta be azt a Rékát meg az Encit, tiszta kupleráj az egész gang!
A járőrök megálltak a szuterén szűk folyosóján, és a zseblámpák fénykévéje azonnal Székely Ricsi halálsápadt arcára tapadt. Fekete úr szemei csillogni kezdtek a hirtelen kapott muníciótól, miközben a pince legmélyebb zugából Lugosi úr rekedt, távoli opera-dúdolása tette végleg abszurddá az éjszakai razziát.