Gőz és homály a földszinten

A folyosón még szét sem oszlott Balog Henrik javaslatának fojtogató csendje, amikor a földszinti strangból tompa, fémes robbanás rázta meg a falakat. A rozsdás főnyomócső egyik elöregedett szelepe adta meg magát a pincelépcső fordulójában: sűrű, forró gőz csapott fel a magasba, pillanatok alatt átláthatatlan szürkeségbe borítva a lépcsőházat. A mennyezeti lámpák zizegve villantak párat, majd az egész ház sötétségbe borult, csak a gőz fojtogató sistergése és a zubogó melegvíz hangja maradt.
– Mi a fene... – hördült fel Fekete Zoltán, miközben a sötétben a korlátba kapaszkodott.
Bálint a falhoz lapulva próbált tájékozódni. Telefonja halvány fényében látta, hogy a gőzfelhőből Erzsi néni zilált sziluettje bontakozik ki az első emeleti ajtóban. Az öregasszony remegő kézzel markolta a sálját, torkán akadt a szó a hirtelen jött katasztrófától. Lentről, a szuterén felől Székely Ricsi kiabálása hallatszott, aki egy hatalmas franciakulccsal a kezében próbált áttörni a feltörő vízözönön, Tibor bát ordítva.
A földszinti rendelő ajtaja eközben résnyire nyílt. Dr. Szabó András sápadt, verítékes arccal leskelődött ki a gomolygó párába; zseblámpájának sugara meg-megremegett a sötétben. Nem a ház sorsa aggasztotta, hanem a rendelő mélyén elrejtett Erika és a csecsemő, akiket a feltörő víz percek alatt menekülésre kényszeríthet – egyenesen a gyanakvó lakók szeme elé.