Füst a szervizajtó mögött

Fekete Zoltán még ki sem egyenesedett a ragasztás után, amikor a folyosói fővezeték szervizajtaja mögül éles, sercegő csattanás rázta meg a falat. A vakolat alól fojtogató, égett műanyagszag csapott ki, a lépcsőházi lámpák pedig vészjóslóan pislákolni kezdtek, majd egyetlen hangos pukkanással elaludtak. A hirtelen beálló félhomályban azonnal felcsattant az emelettel lejjebb lakó csecsemő kétségbeesett sírása.
– Megmondtam! Ugyanaz a túlterhelés, mint hetvennyolcban! – kiáltott fel dr. Bordás András, aki reszkető kézzel nyitotta ki a lakása ajtaját. Az öreg mérnök arca hamuszürke volt a rémülettől, ahogy a sötétedő korlátba kapaszkodott. – R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene! Ha Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most az egész ház leégne!
Az első emeleten Kovács Tibor ajtója is kivágódott. A nyugdíjas villanyszerelő melegítőben, egy kopott feszültségmérővel a kezében lépett ki a lépcsőfordulóba, szemeiben nyers idegességgel.
– Zoltán, ne nyúlj ahhoz a szekrényhez! – morogta Tibor bá felfelé kiáltva, miközben a lépcsőfokokat szedte. – Ez nem a lakók kartondoboza, ez a felszálló fővezeték! Ha a szigetelés átég, elszáll az egész tömb.
A szomszédos ajtó mögül Vincze Erzsi néni sápadt, riadt arca bukkant elő. Kulcsaival babrálva, remegő ajakkal nézett fel a füstölgő kapcsolódobozra. A folyosó sötétjében a lakók némán, egymást figyelve torpantak meg: a váratlan műszaki hiba hirtelen valódi, kézzelfogható veszéllyé formálta a katasztrófavédelem száraz ultimátumát.