Hideg rezgés a sötétben

Dániel a második emeleti lakás sötétjében állt, szorosan a bejárati ajtónak támaszkodva. A folyosóról beszűrődő feszült hangok és a szervizajtó felől áradó égett műanyagszag szinte elmosódtak a fejében zúgó vér mellett. Nem a zárlat vagy Fekete Zoltán kiabálása miatt vert hevesen a szíve, hanem a zsebében meglendülő telefon éles, kényszeres rezgése miatt.
A kijelző kék fénye élesen metszett a koromsötét szobába. Egy ismeretlen számról érkezett a rövid szöveg: „Tudom, mit tettél tegnap éjjel a rendszerben. A logok megvannak.”
Dániel gyomra összerándult, a homlokán hideg verejték jelent meg. Tegnap éjszaka, a kiégés és az egzisztenciális pánik szélén olyan adatokat másolt le és küldött el, amivel végleg átlépte a határt. Azt hitte, a sötétség elrejti a nyomait, de a mobil kijelzője most az arcába vágta a valóságot.
Kint a lépcsőházban Kovács Tibor és dr. Bordás András vitáztak a fővezetékről, míg Erzsi néni a háttérből fenyegetőzött, hogy mindenkinek kiteríti a szennyesét a következő közgyűlésen. Dániel óvatosan résnyire nyitotta az ajtaját. A füstös félhomályban úgy tűnt, mintha a korlát mellett álló alak nem a füstölgő kapcsolószekrényt, hanem kifejezetten az ő ajtaját figyelné.