Füst a félemeleten

Fekete Zoltán még fel sem dolgozhatta Balog ajánlatát, amikor éles, pattanó hang rázta meg a félemelet falait, s a lépcsőházi lámpák pislákolva aludtak ki. A fojtogató feszültséget égett szigetelés szaga váltotta fel. A földszinti elosztószekrény ajtaját egy hirtelen szikra lökte ki, s a sűrű, szürke füst azonnal gomolyogni kezdett a kapualj felé.
Kovács Tibor már lépett is ki az első emeleti ajtaján, kezében egy megviselt, sárga nyelű csavarhúzóval és egy éles fényű zseblámpával. Az öreg villanyszerelő arca komor volt.
– A fővezeték megint elszállt! – morgott le a korláton át. – Mondtam, hogy a túlterhelést nem bírja ez a hatvanéves alumínium!
A sötétség és a sziszegő hangok azonnal kiszólították a lakókat. Kerekes Marietta szorosan a falhoz lapult, reszkető kézzel markolva a kapucniját, míg Erika riadtan húzódott vissza a másodikon. A szuterén lépcsőjéről Székely Ricsi óvatosan lépett feljebb, sápadtan figyelve a szikrázó szekrényt. A káosz közepén csak a kis Miri lépett ki bátran a korláthoz; szemeiben óvatos remény csillogott, ahogy a sötétségbe burkolózott házban a felnőttek tehetetlenségét látta.
– Senki ne nyúljon a dobozhoz! – kiáltotta Tibor bá, s elindult lefelé, de egy újabb csattanás végleg elvágta a ház maradék áramellátását.