Fojtogató ultimátum — más fényben

Erika szorosan magához ölelte a pólyába bugyolált csecsemőt, ahogy átfúródott a lépcsőházi zűrzavaron. A katasztrófavédelmisek kiabálása és a szirénák udvari visszhangja elfedte a lépteit, amíg el nem érte a földszinti sarokban megbúvó, kopott réztáblás ajtót: Dr. Szabó András magánrendelőjét. Megállás nélkül lenyomta a kilincset, és besurrant a szúrós fertőtlenítőszagú homályba.
Bálint alig néhány lépéssel lemaradva rohant utána a lépcsőfordulóból. Megragadta a súlyos faajtó szélét, mielőtt az teljesen bezáródhatott volna, de bentről egy határozott kéz ellökte. A kulcs fémes kattanással fordult el a zárban.
„Erika, nyisd ki! Megőrültél? Még valaki meglát!” – dörömbölt fojtott hangon Bálint, miközben idegesen pillantgatott a folyosó felé, rettegve attól, hogy Enci vagy Fekete úr felbukkan a sarkon.
A sötétített üveges ajtó mögött felkattant a biztonsági retesz, és a résben megjelent Dr. Szabó András feldúlt, izzadt arca. Az orvos karikás szemeiben gátlástalan elszántság lobogott. Nem a megszokott körorvos állt ott, hanem a kártyaadósságokba fulladó, sarokba szorított ember, akit Balog ügyvéd fenyegetései már az őrület szélére kergettek.
„Ide egy lépést se, Bálint!” – sziszegte Szabó, miközben Erika mögötte, a vizsgálószék szélén kuporogva próbálta elcsendesíteni a nyüszítő gyereket. „Erika nálam marad. De neked jobb lesz nagyon figyelned.”
Bálint arca elfehéredett a dühös tehetetlenségtől. „Miről beszélsz, doki? Engedd ki őket, ez nem a te ügyed!”
„Már az én ügyem is, barátom. Balog Henrik még ma este rátenné a kezét a rendelőmre, ha nem rendezem a számlát” – mondta az orvos éles, zsaroló hangon. „Te szépen megszerzed nekem a hiányzó összeget az ügyvéd kifizetésére. Mert ha nem, most rögtön kisétálok a lépcsőházba a csecsemővel a karomban, és az egész ház – élén Encivel – megtudja az igazságot a titkos családodról.”