A folyosó fojtott csendje

A második emeleti gang hűvös sarkában Nóra feszülten figyelte az udvaron villogó szirénákat, miközben az új bérlőtársak, Enci és Réka egymáshoz húzódtak a félhomályban. Réka egy önkéntelen, vigasztaló mozdulattal Enci válla felé nyújtotta a kezét, de a lány hirtelen elhúzódott. Nóra gyanakvó tekintete azonnal rajtuk felejtődött; a frissen megosztott lakás falai között lappangó, ki nem mondott vonzalom és feszültség még a kiürítési pánik közepette is pattanásig feszítette a levegőt.
Odalent, a lépcsőház poros kanyarjában dr. Balog Henrik állta el a menekülő lakók útját. Élre vasalt öltönyében, jéghideg dühvel vonta kérdőre a tehetetlenül toporgó Fekete Zoltánt, amiért a katasztrófavédelem emberei már a pincéket ellenőrzik, ezzel veszélyeztetve a ház kényes tulajdonviszonyait és az ügyvéd folyamatban lévő, sötét kényszerárverezési ügyleteit.
„Ha a hatóság lepecsételi az épületet, magát teszem felelőssé, Fekete úr!” – sziszegte Balog, de szavait félbeszakította a szuterénből felviharzó Székely Ricsi. A csempész dühösen rángatta a vállát, miután a pincében tárolt, külföldről hozott prémium áruit próbálta menteni a hivatalos szervek szeme elől. „Kopjanak le a cuccaimról, semmi közük hozzá!” – ordította az egyenruhások felé, miközben majdnem fellökte az elegáns ügyvédet.
A sötét sarokban álló ex-légiós cinikus félmosollyal nézte a civakodást. Pontosan tudta, hogy a kis Miri alig néhány méterre tőlük, a fali fülke mélyén gubbaszt, de a hatóságok iránti mély gyűlölete erősebb volt a lelkiismereténél. Nem szólt egy szót sem, hagyta, hogy a házat maga alá gyűrje a saját kaotikus titkainak örvénye.