Fojtogató kamatok a sötétben

Amint Fekete Zoltán nehéz csizmái eltűntek a pincelejáró sötétjében, a lépcsőházra újabb nyomasztó csönd telepedett. Csak a távoli udvar felől hallatszott Bordás professzor méltatlankodó dörgése Nikola Tesláról és a megbízhatatlan modern hálózatokról. A lakók nem széledtek szét; a félhomályban egymás bizonytalan kontúrjait figyelték a korlát mentén.
Ekkor a harmadik emelet felől halk, kimért léptek zaja hallatszott. Dr. Balog Henrik, a tízes lakás elegáns, de jéghideg ügyvédje lépett ki a homályba. Zsebéből egy keskeny, prémium telefon kékes fénye világította meg simára borotvált arcát és gúnyos mosolyát. Nem zavarta meg az áramkimaradás: őt teljesen másfajta sötétség foglalkoztatta.
– Milyen kár, hogy a házirend nem véd meg a végrehajtási jogtól – jegyezte meg halk, szinte suttogó hangon, ahogy elhaladt Bálint és a falhoz lapuló Bezeredi Melinda mellett. Tekintete megállapodott a szorongó lakókon, majd halkan hozzátette: – A kamatok az áramszünet alatt is ketyegnek. Aki tegnap nem írta alá a hosszabbítást, az holnap reggel már a kényszerárverési jegyzékben találja a nevét.
Melinda önkéntelenül hátrált egy lépést, Bálint pedig ösztönösen ökölbe szorította a kezét, de a sötétben senki sem mert nyíltan visszavágni. Balog Henrik szavai súlyosabbak voltak a leégett elektromos vezetékek fojtogató füstjénél. A férfi megállt a lépcsőfordulóban, telefonja fényét pontosan a postaládák sorára vetítve, és egy vaskos, hivatalos borítékot csúsztatott az egyik rekeszbe. A kényszerértékesítés gépezete a vaksötét lépcsőházban sem állt le.