A lánc csörrenése

Dr. Balog Henrik lépteinek hűvös visszhangja alig halt el a sötét lépcsőházban, amikor az első emeleti ajtó résnyire nyílt. A biztonsági lánc fémesen megcsörrent, s a homályból előlépett Vincze Erzsébet. Otthonkájának gombjait babrálva, szúrós tekintettel hajolt át a korláton, pontosan oda szegezve a szemét, ahol Bálint és Bezeredi Melinda álltak a kényszerárverési boríték előtt.
– Kár úgy tenniük, mintha csak a villanyóra zárlatától kellene tartaniuk – mondta Erzsi néni rekedtes, fojtott hangon, amely szinte elvágta a folyosó feszültségét. – A sötétség sok mindent elrejt, de a bejárati kapu előtti járőrkocsit nem. A Tormai főtörzs nem a kiégett biztosítékok miatt telefonált az imént.
Melinda önkéntelenül a falnak feszült, Bálint pedig ökölbe szorított kézzel meredt a felette álló öregasszonyra. Erzsi néni apró, gúnyos mosolyra húzta a száját, és közelebb hajolt a korláthoz, mintha csak egy ártalmatlan szomszédos pletykát adna át.
– A hatóságnál valaki pontosan tudja, mit pakoltak ki tegnap éjjel a szuterénből, és miért kereste a patikárius nővérke a vény nélkül kapott orvosságos dobozokat. Ha én a maguk helyében lennék, nem Balog úr kamatjai miatt aggódnék, hanem azért a névtelen bejelentésért, ami fél órája érkezett a kerületre.
Mielőtt Bálint visszavághatott volna, a résnyire nyitott ajtó halk kattanással záródott be. A lépcsőházra visszahullott a némaság, de a kapualj felől már tisztán hallatszott egy leállított rendőrautó motorjának kattogó hűlése.