Átjáró a belső udvarra

A kapualj felől érkező nehéz léptek megkongatták az öntöttvas lépcsőfokokat. Bálint görcsösen a zsebébe gyűrte a kényszerárverési értesítőt, míg Melinda tehetetlenül meredt a sötét folyosó vége felé. A rendőrségi bakancsok ütemes kopogása nem hagyott kétséget afelől, hogy Tormai főtörzs nem egyedül érkezett.
– Erre, gyorsan! – hallatszott egy fojtott sziszegés a félemeleti forduló homályából.
Székely Ricsi lépett elő a fal tövéből, vállán egy súlyos, fekete sporttáskával. A csomagtartó-kereskedő arca szokás szerint rugalmasnak tűnt, de a szeme sarkában ott vibrált az óvatosság. Egyetlen intéssel jelezte a párosnak, hogy kövessék a belső udvarra vezető keskeny átjáró felé.
– Ha Tormai megtalálja nálatok azokat a dobozokat, mindannyian a fogdán végezzük – morogta Ricsi, miközben halk kattanással nyitotta ki a melléklépcsőház rácsos ajtaját. – Dezső bá már a szuterénben várja az árut, de sietni kell, mert Fekete Zoltán épp a főkapcsoló körül szaglászik.
Melinda egyetlen szó nélkül indult el a szűk átjáróban, miközben a főlépcsőház felől már felért a zseblámpák szűk fénykévéje, és Tormai öblös hangja törte meg a ház fojtogató csendjét. Bálint még utoljára visszanézett a homályba burkolózó emeletre, tudva, hogy a tegnap esti döntésükkel végleg átlépték a visszaút határát.