Fojtogató Csend

A gázszag elviselhetetlenül felerősödött, orrukat csípte, minden lélegzetvétel tudatos erőfeszítéssé vált. Egy mély, nyugtalanító *dörrenés* rázta meg az épületet, mintha a Vászoly utca 6 maga vette volna a levegőt, nyögve a terhek alatt. Kovács Tibor zihálva vánszorgott fel a szuterénből, arca kormos, tekintete kétségbeesett. „Semmi… semmi nem segít. A cső. A fővezeték…” – köhögte, mielőtt egy fojtó gázfelhő újra elnyelte volna a szavát. Dániel, a titokzatos listát szorongatva a zsebében, az üzenet szavai visszhangoztak a fejében: „következményei lesznek”. A listán a saját neve, az „adatküldés” szavával, rémisztő bizonyítékul szolgált, hogy a tegnap esti titok most éri utol. Székely Ricsi dühös toporzékolása elhalkult, ahogy a pánik úrrá lett rajta. „Kinyitom az ablakot! Megfulladunk!” – kiáltotta, már a kilincs után nyúlva a szuterén ajtaján. Dr. Bordás András hangja, bár halk volt, mégis áthatotta a feszült csendet. „Ricsi, ne! Egy szikra és…” A professzor mondatát nem fejezte be, de a figyelmeztetés súlya azonnal érezhető volt. Dr. Szabó rendelőjének bezárt ajtaján túlról egy tompa *koppanás* hallatszott, mintha valaki elesett volna, vagy valamit eldöntött volna a félelemtől remegve. Erika és Etelka egymásba karolva, szinte némán álltak, tekintetük a sötét folyosón bolyongott. Bálint szorosan maga mellé húzta Encit, miközben elemlámpája fénye idegesen táncolt a falakon. Dezső bá, a pogácsás tálat továbbra is kitartva, aggódva ingatta a fejét. Fent, a harmadik emeleten, Marietta a sűrű sötétbe meredt, jegyzetei lapjain a krétarajzhoz hasonlóan rajzolták le a ház körvonalait, mintha egy láthatatlan erőtér térképét készítené. A lakók lélegzetvisszafojtva várták, hogy a ház „élete” milyen következő, kiszámíthatatlan fordulattal lepi meg őket.