Fojtogató csapdában

Bálint a korlátot szorongatva kapaszkodott fel az első emeleti fordulóig, ahol a pincéből feltörő, forró pára már szinte teljesen elborította a lépcsőházat. A tüdeje égett, de nem a gőztől, hanem a dr. Szabó rendelőjében átélt sokktól. Mielőtt azonban átvághatott volna a homályos gangon, egy határozott kéz rántotta meg a kabátja ujját.
Erika volt az. A lány tekintetéből teljesen kiveszett a megszokott óvatosság, sűrű léptei mögött a mélyben még ott morajlott a repedt fővezeték.
– Nem futhatsz el előlem, Bálint! – sziszegte Erika, olyan közel lépve hozzá, hogy a férfi érezte a felgyorsult lélegzetét. – Szabó doki a markában tart minket a zsarolásával, te meg úgy teszel, mintha ez az egész csak egy munkahelyi tévedés lenne! A terhesség nem törlődik ki, mint egy céges üzenet. Ha nem mondod el Encinek még ma este, én magam megyek fel a lakásotokba!
Bálintnak elakadt a szava. A kettős élet kényelmes hazugsága pillanatok alatt omlott össze: ha a munkahelyi viszony és a gyerek híre kitudódik, a biztonsági cégnél azonnal elveszíti az állását, miközben Enci elvesztésével az otthona is megszűnik létezni.
– Halkan, Erika, megőrültél? – vetette oda pánikolva Bálint, miközben a folyosó sötétjéből feltűnt Dezső bá kalapos alakja. Az öreg úr meglepő higgadtsággal terelgette a gőzben bolyongó szomszédokat, miközben Székely Ricsi a csomagtartójából kimentett forró osztrák kávéval próbálta tartani a lelket a rémült lakókban.
– Nincs több időd mérlegelni – hajtolt közelebb Erika, fittyet hányva a mellettük elhaladókra. – Vagy vállalod a felelősséget értem és a gyerekért, vagy még ma éjjel Enci és a hatóság előtt fogsz felelni mindenért!