Fizikai nyom a küszöbön

Dániel megrázta a fejét, s kiszabadítva arcát a tenyeréből, közelebb húzta a székét a monitor villódzó fényéhez. A visszaszámláló kijelzőjén a másodpercek kíméletlenül peregtek lefelé, de adatelemzőként tudta, hogy a pánik nem ad választ a rejtélyre. Ujjai gyorsan végigtáncoltak a billentyűzeten: megpróbálta visszakövetni az üzenet hálózati útvonalát, ám a csomagok egy helyi, belső hálózati routeren akadtak el. A fenyegetés nem valahonnan a távolból, a net sötét bugyraiból érkezett, hanem a ház falai közül.
Ekkor halk, óvatos kopogás sorozata verte fel a lakás csendjét. Dániel gyomra görcsbe rándult, a kijelző szabta kék derengésben mereven bámult az ajtó felé. Lassan felállt, s léptei alig csaptak zajt a kopott parkettán. A kémlelőnyíláshoz hajolt: a folyosó sárgás fényében Kőves Dezső bá alakja rajzolódott ki. Az öregúr kalapját a kezében forgatva szorongott, arcán a szokásos nyájas mosoly helyett mély aggodalom tükröződött.
„Dániel, fiam, tudom, hogy késő van, de nem tudtam aludni” – suttogta Dezső bá, amint a fiatalember résnyire nyitotta az ajtót. Az öreg nyomdász egy hajtogatott papírlapot szorongatott. „Lent a szuterén körül túl nagy a mozgolódás. Ricsi teljesen összeomlott, a hatóságiak pedig elzárták a folyosót. De valaki ezt az iratot csúsztatta be az én ajtóm alatt... és a te neved áll a borítékon.”
Dániel átvette a küldeményt. A kézzel írt címzés alatt egyetlen dátum és időpont szerepelt: a tegnap éjszakai szuterénbeli beavatkozásának pontos perce. A zsaroló nemcsak digitálisan tartotta sakkon, hanem fizikai jelenléttel is behatolt a szűkös életterébe. A digitális fenyegetés és a ház szürke valósága kézzelfogható hurokká fonódott össze a nyaka körül.