A tehetetlenség hálójában

Dániel ellépett a bejárati ajtótól, és a félhomályos nappalijába botorkált. Az asztalon lévő laptop képernyője derengve mutatta a felmondási nyilatkozat félbehagyott tervezetét, de az ismeretlen zsaroló visszaszámlálója már felülírta a jövőjét. Adatszakértői agya hiába próbált racionális mintázatot keresni az üzenet mögött; a hideg veríték a tarkóján azt súgta, hogy a tegnap éjszakai szuterénbeli beavatkozása a teljes egzisztenciájába kerülhet.
A belső udvarra néző ablak felől éles hangsorozat törte meg a csendet. Odakint Enci hangja csattant fel a gangon, teli felgyülemlett keserűséggel és kétségbeeséssel, ahogy a barna borítékot rejtegető Bálintot kérdőre vonta. Dr. Balog Henrik sötét sziluettje kimérten, fenyegető eleganciával magasodott Fekete Zoltán mellett, kihasználva a hatósági ultimátum szülte pánikot. A ház, amelyet Dániel eddig csendes menedéknek hitt, hirtelen élve boncoló színházzá vált.
Szemben, a szomszédos épület harmadik emeleti ablakában egy pillanatra felparázslott a fény: Marietta állt az üveg mögött, s csendben átintett Ottó felé, mielőtt behúzta volna a sötétítőt. Dániel elfordította a fejét a mások drámájától, mert a saját csapdája fojtogatóbbnak bizonyult mindennél.
Leült az íróasztalához, és kétségbeesetten a fejéhez szorította a kezét. A tegnap éjjel elkövetett hibája nemcsak a karrierjét fenyegette, hanem kiszolgáltatta őt egy láthatatlan megfigyelőnek, aki pontosan tudta, mikor kell meghúznia a hurkot.