Figyelő tekintet a fordulóban

Dániel görcsösen zsebre vágta a telefont. A kijelző kék villanása még ott kísértett a pupilláján, miközben kábultan elindult a lépcső felé, hogy kijusson a nyomasztóan szűk folyosóról. A fordulóban azonban láthatatlan falba ütközött: Vincze Erzsi néni állt a korlát mellett, megviselt otthonkájában, csípőre tett kézzel, mintha csak az emeletek közötti forgalmat ellenőrizné.
– Hova ez a nagy sietség, Dánielkám? – sziszegte az idős asszony, s a hangja élesen vágott a lépcsőház fojtogató csöndjébe. – Vigyázni kell errefelé. A fiatalok mostanában túl gyorsan lépkednek, aztán nagyot esnek.
Dániel megpróbálta kikerülni, de Erzsi néni egyetlen apró, kimért mozdulattal elállta a lefelé vezető utat.
– Csak gondoltam, figyelmeztetem – hajolt közelebb az asszony, s a lehelete dohos papírillatot árasztott. – Odalent most nagyon sűrű a levegő. A doktor úr bezárkózott a rendelőbe azzal a fiatal nővel meg a kisbabával, miközben Balog ügyvéd úr lent szaglászik a szuterénben. Azt beszélik, Székely Ricsitől próbál kiszedni valami régi papírokat... Ugye magának nincs köze ezekhez a sötét ügyekhez? Tegnap éjjel is olyan sokáig világított a monitorja, mintha valami fontosat küldött volna el.
Dániel torkán fennakadt a szó. Erzsi néni halványan elmosolyodott, majd szúros tekintettel végigmérte a halálra vált férfit.