A kék kijelző árnyéka

Bálint otthagyta az idős asszonyt a lépcsőfordulóban, és nehéz, elnehezedő léptekkel sietett fel a második emeletre. A tizenkettes lakás ajtaja egy pillanatra résnyire nyílt; Lívia nézett ki a folyosóra, fáradt szemében a folytonos készenlét feszültségével. Bálint csak egy villanásnyi pillantást váltott a nővel, de a hallgatásukban benne volt a ház minden elfojtott félelme: itt mindenki orvosságért vagy megváltásért folyamodik, mielőtt teljesen összeroskadna.
A folyosó sötétebb szegletében, a kettes emeleti lakásban Dániel az ablakmélyedésben gubbasztott. A telefonja halkan megrezzent a tenyerében, s a kijelző kék fénye élesen világította meg feldúlt arcát. Egyetlen névtelen üzenet állt a képernyőn: „A tegnap esti fájl megérkezett. Nincs visszaút.”
A gyomra sziklává keményedett. A tegnap éjjel hozott kétségbeesett döntése – amikor a kiégés és a kilátástalanság szorításában kiszolgáltatta a bizalmas adatokat – most fojtogató hurokként szorult a nyakára. Kényszeresen frissítette a képernyőt, miközben a lépcsőház mélyéből baljós neszek szűrődtek fel. Balog Henrik már lent járt a szuterénben, és a ház felett eluralkodott a dermedt rettegés. Dániel pontosan tudta: a tegnap esti titok hamarosan mindannyiukat elnyeli.