Figyelő szemek a földszinten

Balog léptei ritmikusan, fémes koppanással visszhangoztak a kőlépcsőn. Bálint képtelen volt elmozdulni; keze görcsösen szorult a korlát hideg vasára. Pontosan tudta, mi történik, ha az ügyvéd most benyit Szabó doktorhoz: bent ül Erika a csecsemővel, miközben az orvos a saját felhalmozott adósságai miatt már úgyis a szakadék szélén táncol.
Ekkor a félemeleti fordulóban halkan kattant a zár. Vincze Erzsi néni csusszant ki a lakásából virágos otthonkájában, kezében egy kisimított műanyag szatyorral, amit láthatóan csak ürügyként cipelt. Szeme élesen, diadalmasan csillogott a lépcsőházi félhomályban, mintha órák óta a kukucskálón csüngve várta volna ezt a pillanatot.
– Csak nem a doktor úrhoz tetszik sietni, Balog úr? – kérdezte Erzsi néni hamis nyájassággal, belépve az ügyvéd útjába. – Mert ha a receptért tetszik menni, hiába próbálkozik. A fiatalasszony a babával már jó ideje odabent van, és a doktor úr belülről ráfordította a kulcsot. Ugyanúgy, mint tegnap este, amikor a hatóságiak keresték.
Balog megtorpant a földszinti lépcsőfokon. A fekete bőrmappát egyetlen elszíneződő mozdulattal szorította a mellkasához, de fagyos arckifejezése egy pillanatra megbicsaklott. Bálint torka teljesen kiszáradt: Erzsi néni látszólag ártatlan pletykája egyetlen csapással leleplezte Erika rejtekhelyét, és a tegnapi titok árnyékát egyenesen a végrehajtó orra alá tolta. Az öregasszony most Bálintra emelte a tekintetét, éles, vizslató pillantásával szinte kóstolgatva a férfi bénult rémületét.