Feszültség a lépcsőfordulóban

Dániel kettesével szedte a lépcsőfokokat a forduló felé, a telefon hideg fénye szinte égette a tenyerét. Az első emeleti pihenőnél azonban váratlanul útját állta az öreg Dr. Bordás András, aki botjára támaszkodva, mereven bámulta a falból kiálló hálózati kötődobozt. A nyugdíjas mérnök elállta a keskeny átjárót, miközben a puszta keze közelében sistergő vezetékeket méregette.
– Vigyázzon, Dániel! – szólt rá a professzor recsegő, de meglepően határozott hangon. – R egyenlő U per I, ezt minden idiótának tudnia kellene ebben a házban. Ha a feszültség ingadozik, a túlterhelt vezetékek hőt termelnek, a szigetelés pedig elpárolog. Nem látja a füstöt?
– Engedjen át, professzor úr, sietnem kell – sziszegte Dániel, miközben tekintete a kijelzőre tévedt: az óra ketyegett, a tíz percből alig nyolc maradt. Henrik még a földszinten vitatkozott Zoltánnal a kényszerárverezési jegyzőkönyv miatt, de léptei már egyre közelebbről visszhangoztak a lépcsőházban.
Bordás nem mozdult. Szemüvege mögött intelligens, de könyörtelen szigorral mérte végig a fiatalt.
– Maguk mindent azonnal akarnak, de a fizika törvényeit nem lehet megvesztegetni – intett a botjával a másodikon ácsorgó Bálint felé, aki zavartan markolt meg egy sárga receptköteles dobozt. Bordás azonnal felismerte a hatóanyag jelzését; a kémia törvényei éppúgy nem hazudtak, mint a villamosságtan. – Maga is, Bálint! Nyugtatóra energiitalt? Az nem egyensúly, hanem kémiai szabotázs. Zoltán ma is úgy szaladgál körbe a házban, mint egy mérgezett egér, de maguk tönkreteszik a saját szervezetüket is, mielőtt a hatóság kilakoltatna bennünket.
Dániel félrelökte a professzort, és átpréselte magát a keskeny korlát mellett. A másodiki folyosó sötétjében Bálint kővé dermedve nézett rá, miközben Balog Henrik kimért, hűvös léptei már az első emeleti pihenő lépcsőfokain koppantak.