Feszültség a korlátnál

Nóra sáros kézzel szorította magához az ezüst flaskát, miközben ziláltan felállt. Ahogy a kapualj homályába hátrált, tekintete összekapcsolódott a falhoz lapuló Bálintéval. A lebukás dühétől feszülve, fojtott hangon sziszegte: „Mit bámulnak? Menjenek innen!” Erika visszafojtotta a lélegzetét, de nem tágított Bálint mellől, szemeivel szinte marta a nőt. Bálint zsebében ekkor másodszor is megremegett a telefon, a kijelző hideg fénye átvilágított a vékony szöveten: „Ha Fekete hívja a zsarukat, a boríték tartalma tíz percen belül nyilvános.”
Fent, az első emeleti lépcsőfordulóban hirtelen felizzott, majd pislákolva elhalványult a folyosói lámpa. A ház elöregedett hálózata vészjóslóan zúgni kezdett – a pincéből és a lakásokból áradó túlterhelés a végletekig feszítette a rendszert. A vibráló félhomályban feltűnt Fekete Zoltán zömök alakja. Mobiljával a fülén lépett a korláthoz, és hangja dühösen visszhangzott a zárt, fojtogató udvaron: „Igen, azonnali intézkedést kérek! A feszültségingadozás tűzveszélyes, és valaki szándékosan szabotálja a házat!”
Bálint érezte, hogy a hurok megszorul. Nóra elszántan, a lépcsőnek rontva próbált elosonni Fekete mellett, de a közös képviselő éles tekintete azonnal rájuk tapadt. „Varga kisasszony? Ki van még ott magával a sötétben?” – kiáltott le Fekete, miközben ujja már a hívásindítón járt. Bálint ujjai görcsösen rászorultak a zsebében lapuló barna borítékra.