Feszültség a boríték körül

Tibor bá káromkodva lendült át a nyitott csomagtartó mellett, a villanyszerelő zseblámpájának éles fénye csak egyetlen másodpercre torpant meg Szilágyi Marikán, mielőtt az idős szomszéd dühösen a főkapcsoló doboza felé vette az irányt. Ricsi azonnal kihasználta a pillanatnyi figyelmetlenséget: egyetlen ruganyos mozdulattal visszacsapta az autó csomagtartóját, a zár kattanása pedig elenyészett a lépcsőházból kiszűrődő kapkodó zűrzavarban. A sötét folyosókon villódzó telefonfények közepette Bálint sietős léptekkel indult lefelé a második emeletről, hogy a zűrzavart kihasználva átérjen a túloldalra.
A félhomályos lépcsőfordulóban azonban egy szikár, görnyedt alak állta útját. Erzsi néni a korlátba kapaszkodva várt rá a vaksötétben, mintha pontosan tudta volna, mikor és merre fog áthaladni. Otthoni papucsának csoszogása elnémult, ahogy hideg, csontos ujjai váratlanul Bálint egyenruhájának ingujjára tapadtak.
– Ne siess annyira, Bálint – sziszegte az idős asszony, s fojtott hangja alig volt hangosabb a falakban futó vezetékek sercegésénél. – A biztosítéktábla megvár, de az én türelmem nem. A barna boríték még mindig ott lapul a tálalómon. Ha a mai napon nem teljesíted, amiben megállapodtunk, Enci még a reggeli műszak előtt megtudja, kicsoda Erika, és miért fizetsz ki havonta vagyonokat annak a gyereknek.
Bálint torka teljesen elszorult, ujjai görcsösen szorultak a fémkorlátra. Tudta, hogy a vak sötétségben most minden szomszéd a falak rezdüléseit figyeli, de Erzsi néni láthatatlan hálója szorosabbnak bizonyult a ház elavult elektromos hálózatánál. Ebben az épületben a zárlat csak a felszíni kaotikus díszlet volt; az igazi, romboló feszültség a bezárt ajtók mögött őrzött titkokból táplálkozott.