Fénykép a homályból

Dániel feltépte a zár reteszét, és kilépett a szűk folyosóra, pont szembesétálva a táskáját rángató Ricsivel. A csempész riadtan torpant meg, izzadt homlokáról a padlóra csöppent a verejték, tekintete felpattant a második emeleti ajtóra.
– Te meg mit bámulsz, Dániel? – sziszegte Ricsi élesen, sűrűn szedve a levegőt, miközben próbálta a teste mögé rejteni a kitüremkedő sporttáskát. – Lent már a tűzoltók járják a pincét. Ha ezt megtalálják nálam, nekem végem.
– Ricsi, engedd el a táskát, és menj fel a padrács mögé! – felelte Dániel fojtott, feszült hangon, miközben ujjai fehéredésig szorították a telefont. – A katasztrófavédők a földszinten kezdték a vizsgálatot. De ha itt ácsorogsz, Erzsi néni azonnal rád hívja a Főtörzset.
Ugyanabban a pillanatban a szomszédos ajtó fém lánca megcsörrent, és Vincze Erzsébet száraz, metsző hangja vágott a folyosó fojtogató csendjébe.
– Hiába próbálják eltüntetni a szemetüket! A hatóság mindent tud a maga csomagtartós üzleteiről, Ricsike! És magáról is, Dániel... azt hiszi, nem láttam, mit művelt tegnap éjjel az áramszünetben?
Dániel tenyerében éleset rezzent a készülék. A kijelzőn felvillanó legújabb üzenet alatt egy friss fotó tündökölt: a saját bejárati ajtaja kívülről, pontosan abban a másodpercben fényképezve, amikor kilépett. A zsaroló nem a hálózaton keresztül figyelte, hanem itt állt a lépcsőház homályában.