Dörgő bariton a mélyből

Dániel felemelte a fejét a kijelzőről, a tekintete átfutott a homályos korláton és a sötét lépcsőfordulón, de senkit sem látott a közvetlen közelben. A folyosó nyomasztó csendjét hirtelen mély, döblögő moraj törte meg lentről, amit egyből követett a szuterén felől felcsapó teátrális operaária. Lugosi Jenő ittas, dörgő baritonja visszhangzott a szűk belső udvar falai között, átvágva a lépcsőház feszültségét.
– Csatát nyertünk, de a vizet nem állíthatja meg semmi! – üvöltötte Jenő a mélyből, miközben fém csikordult a falban. A felszálló nedves, dohos szag azonnal elárulta, hogy az idős énekes véletlenül felpattintotta a pince főcsapját. A víz dühödten zúgva zúdult ki a pince folyosójára, elárasztva a tűzoltók lába alatt a tárolókat és a sörpadokat.
Ricsi nem teketóriázott tovább. Kihasználva a lent hirtelen kitörő zűrzavart, egyetlen vad mozdulattal vállára kapta a kitüremkedő sporttáskát, és felvágtatott a padlásrács felé vezető keskeny lépcsőfokokon.
– Úristen, a pincéből jön a víz! Eláztatja az egész szuterént! – visította Erzsi néni, majd teljesen kiakasztotta az ajtóláncot, és a korláthoz rohanva próbált lekiabálni Fekete Zoltánnak.
Dániel visszalépett a küszöb mögé, és határozottan magára rántotta az ajtót. Lentről a katasztrófavédők káromkodása és a közös képviselő elfulladó utasításai hallatszottak. A vízbetörés okozta káosz kapóra jött Ricsinek, de Dániel tenyerében a telefon kijelzője még mindig hidegen világított: a friss fotót beküldő ismeretlen még mindig ott lapult a Vászoly utca 6. falai között.