Fekete Úr Rendje a Káoszban

A házban mindenki a saját kis drámájában fuldokolt, de Dániel számára a titok már nem csak egy üzenet volt a telefonján, hanem egy élő, lélegző fenyegetés, amely a ház minden szegletében ott lappangott, és most, a sötétség leple alatt, bármelyik pillanatban a felszínre törhetett. Ekkor, a sötétben, egy árnyék vetődött elő a földszinti fordulóból. Bálint, ösztönösen, egy határozott mozdulattal kapta el Erika karját, magához rántva őt a fojtogató feketeségben. „Csend!” – súgta rekedten, mintha a falaknak is fülük lenne, és a tegnap esti titok épp most akarna kiszivárogni a szájából. Erika rémülten kapkodott levegőért, miközben a lépcsőházból, ahol Lugosi Jenő magatehetetlenül hevert, feljajdult egy újabb hang, valahol a sötét mélyén. Dr. Szabó András reszkető kézzel tapogatózott a falon, miközben Dr. Balog Henrik mereven állt a sötétben, mintha az árnyak magukba akarnák temetni. Erzsi néni, aki a résnyire nyitott ajtó mögött kukucskált, összerándult, ahogy egy zseblámpa éles fénye hasított a folyosóba. Fekete Zoltán, a közös képviselő, hirtelen bukkant fel a sötétségből, arcát a villódzó fény rajzolta ki, és szigorú tekintetével végigsöpört a rémült lakókon. „Ki tette ide ezt a dobozt? Ez itt közlekedési útvonal!” – mennydörgött a hangja, miközben a reflektor egy magányos, elhagyatott papírdobozt világított meg a lépcsőfordulóban. A tűzoltók szirénáinak távoli zúgása, és a házban uralkodó teljes káosz ellenére Fekete Úr szigora most is megingathatatlan volt. Székely Ricsi elfulladt nyikorgása megint elhallgatott a szuterén felől.