A rendelő bezárt ajtaja — visszhang

Fekete Zoltán harsány szavai a levegőben lógtak, éles kontrasztot képezve a távoli szirénák vonyításával. Rövid, dermedt csend ereszkedett a lépcsőházra. Ebben a pillanatban, mintha a sötétség egy rejtett utat nyitott volna meg előtte, Erika hirtelen mozdulattal, karján egy gondosan burkolt csecsemővel, megindult a földszinti orvosi rendelő felé. Léptei kapkodóak voltak, pánik ült az arcán, a gyermek apró testét szorosan magához ölelve. Bálint, aki még mindig remegő karral tartotta maga mellett, felkiáltott, és azonnal utána vetődött. „Erika, ne!” – a szó elhalt a torkában, ahogy a lány már be is vágódott a Dr. Szabó rendelőjének nyitva felejtett ajtaján. Az orvos, aki az előbb még a falon tapogatózott, most mereven állt, tekintete megragadta a csecsemővel menekülő nőt. Ahogy Bálint a küszöbhöz ért, Dr. Szabó egy gyors, elszánt mozdulattal becsapta az ajtót, a zár kattanása élesen hasított a sötétbe. Bálint a falnak dőlt, tehetetlenül, a zárt ajtóra meredve, miközben bentről Dr. Szabó rekedtes, fojtott hangja szűrődött ki. „Vagy hozol nekem pénzt Balog Henrik kifizetésére, Bálint, vagy az egész ház megtudja a gyereket. Enci is.”