Erzsi néni lámpása

Dániel vakon megindult lefelé a korláton kapaszkodva, menekülve Zsófia fojtogató jelenléte és Bálint felülről kószáló zseblámpafénye elől. A lépcsőfokok hidegek és nyirkosak voltak a vak sötétségben. A félemeleti fordulónál azonban egy alacsony, szilárd alak állta útját. Vincze Erzsi néni úgy mozgott a házban, mint aki évtizedek óta vakon is pontosan ismeri a vakolat minden repedését. Egy apró, műanyag elemes mécsest tartott a tenyerében, ami alulról világította meg ráncos, elszánt arcát.
– Hová ilyen sietősen, Dánielke? – szólalt meg az öregasszony éles, fojtott suttogással. – Csak nem a hideg rázza ebben a nagy sötétségben?
– Csak... a lakásomba igyekszem – nyelte le a gombócot Dániel, miközben a zsebében meglapuló telefon mintha még mindig izzott volna az ismeretlen zsaroló fenyegetésétől.
Erzsi néni egy fél lépést tett felé. A mécses sárgás fénye éppen csak a szemét világította meg.
– Ne is mondja, borzalmas ez a sötét. Fekete úr ma is körbejárt lent a szuterénben a fura gázszag miatt, de én tudom, hogy nem a csövekkel van a baj. A bajok felülről jönnek. Mint tegnap éjjel. Milyen furcsa, nem igaz? Balog ügyvéd úr olyan későn távozott a házból... Azt hittem, már senki nem fogad vendéget éjfél után. Magánál is járt, kedves?
Dániel gyomra görcsbe rándult. Bordás professzor méltatlankodó dörrenése visszhangzott fentről – „Az R egyenlő U per I, ezt egy általános iskolásnak is tudnia kéne!” –, de a fiú csak Erzsi néni apró, metsző tekintetét látta. A névtelen üzenet nem kitaláció volt: a tegnapi titkos megállapodása Baloggal már nem maradt rejtve.