Éjszakai fényszórók a kapu előtt

Dániel az ajtónak döntötte a hátát, hallgatva a saját szaggatott légzését. A zár mögötti jéghideg csendben a telefonja képernyője még mindig baljósan derengve őrizte a névtelen fenyegetést. De a másodiki folyosón nem ő volt az egyetlen, aki elfedni próbálta a nyomait.
Odalent a kapualj előtt egy sötétített üvegű, külföldi rendszámos luxusterepjáró járatta halkan a motorját, kipufogófüstje lassan kúszott fel az esőáztatta lépcsőház ablakáig. Varga Nóra halk, kopogós léptekkel sietett lefelé a lépcsőn. Arcán a megszokott magabiztos elegancia helyett pattanásig feszülő idevesség tükröződött. Kezében egy vaskos, fekete bőrtokot szorított a mellkasához, mintha az életét védené vele.
A fordulóban alig nézett rá a korlátra támaszkodó Erzsi nénire, de az öregasszony éles tekintete elől nem lehetett kitérni.
– Késő van már a látogatókhoz, Nóra úrhölgy – mormolta Erzsi néni, miközben Fekete Zoltán friss hirdetményét simítgatta a falon. – A Miri Csemegébe sem érkezik ilyenkor szállítmány.
Nóra nem válaszolt. Egyetlen pillanatra megtorpant, amikor Dániel ajtójánál átlépte a küszöbről kiszűrődő kék fénysugarat. A szeme sarkából a sötét folyosóvéget pásztázta, ahol Réka árnyéka sejlett fel a nyitott ajtajuk mögött. Nóra gyors, szinte rettegő pillantást váltott a nővel, majd megállás nélkül sietett tovább az utca felé, ahol az idegen autó ajtaja halkan kattanva nyílt ki előtte.