Egymásnak feszülő indulatok

Karesz kormos arccal, kezében egy még füstölgő, megolvadt gitárkábellel támaszkodott meg az ajtófélfán. A kiáramló égett műanyagszag fojtogató hullámban terült el a gangon, mire Dániel az utolsó lépcsőfokon megállva rászegezte a telefonja vakító fénykévéjét.
– Ez a te műved volt, te szerencsétlen! – lépett közelebb Dániel, miközben a pulzusa a torkában lüktetett. – Az egész tömböt sötétségbe borítottad!
– Dehogy az enyém, a srác bányászgépei nyomták túl a fázist, én csak rákötöttem a fali csatlakozóra! – motyogta Karesz rekedten, és védekezően emelte fel a szabad kezét.
Bendi erre nem bírta tovább: indulatosan előrelépett, és erőből meglökte a gitárost. – A kártyáim leégtek, te barom! Érted egyáltalán, mit tettél? Több százezer forintos kárt okoztál!
A sodródó tömeg mögül, a félhomályból Vincze Erzsi néni hajlott alakja bukkant elő. Reszkető kézzel mutogatott feléjük a sötétben, mamuszos lépteivel közelebb araszolva a korláthoz.
– Azonnal hagyják abba, mert feltárcsázom a Tormai főtörzset! – kiáltotta szaggatottan, halálra váltan. – Nem elég a tegnapi titkolózás meg a gyanús mozgások, most még fel is gyújtjátok a fejem felől a házat?
Szabó Andrea megrémülten szorította magához a sálját, és férje, Gábor karjába kapaszkodott. – Gábor, menjünk innen... ebből rendőrségi ügy lesz! – suttogta kétségbeesetten. A vaksötét lépcsőházban a feszültség nemhogy csökkent volna, de a zárlat fojtogató szagával együtt teljesen elborította a másodikat.