Digitális diagnózis a másodikon

Ezalatt a második emeleti folyosó félhomályában Kelemen Dániel a hűvös falnak támaszkodva próbált egyenletesen lélegezni. A földszintről feltüremkedő tompa dörömbölés és Szabó doki zsaroló suttogásának visszhangja úgy hatott a kiszáradt torkára, mint egy lejárt szavatosságú energiaital. Adatelemzői agya megszokásból próbált logikai mátrixot építeni a Vászoly utca 6. abszurd káoszára – mellesleg belekalkulálva Erzsi nénit is, aki a háttérben épp Tormai főtörzsnél házalt dr. Bordásné Etelka pikáns titkaival némi rendőri támogatásért –, de a képlet mindig nullával való osztással végződött.
Dániel gyomrát maró görcs szorította össze, amint eszébe jutott a tegnap esti felmondólevele. Kilépett a biztos, ám lélekölő multinacionális mókuskerékből, hogy végre szabad emberként megváltsa a világot, erre tessék: most itt állt egy totálisan leégőben lévő lépcsőházban, egzisztenciális csődjének peremén, miközben a szomszédok épp egymást nyúzták a sötétben.
Hirtelen éles rezgéssel megzörrent a zsebében a telefonja. A kékes kijelzőfény megvilágította izzadt homlokát. Egy rejtett számról származó, szűkszavú SMS villogott rajta: „A döntésed nem maradt észrevétlen. A mátrix frissül, Dániel.”
A pulzusa pillanatok alatt a sztratoszféráig szökött. Vajon a volt cége akadt a nyomára, vagy a ház falai közül figyeli valaki minden egyes lépését?