Cuppogó elegancia a sötétben

A vaksötétben csak a zseblámpák fénypásztái kaszáltak, mint valami félresikerült retró diszkóban. Dr. Bordás András azonnal megragadta az alkalmat, hogy felvilágosítsa a katasztrófavédelem ijedt munkatársát: „Ha Nikola Tesla látná ezt a gányolást, inkább visszament volna kecskepásztornak! R = U/I, fiatalember, ez nem hit kérdése, hanem fizika!” A tűzoltók azonban nem a fizika törvényein rágódtak, hanem feszítővassal próbálták jobb belátásra bírni a makacs tölgyfa kaput, egyelőre sikertelenül.
Eközben a másodikon Dániel zsebében megrezdent a telefon. A kijelző kísérteties, kék fénnyel világította meg sápadt arcát. Egy névtelen e-mail villogott a képernyőn, rajta egyetlen, vészesen pörgő számlálóval: a tegnap éjjel „véletlenül” szabadon engedett Balog-féle adósságlistát és végrehajtási aktákat már harmincnégyen töltötték le a kerületi fórumból. Dániel gyomra egyetlen jeges tömbbé rándult. A digitális lavina elindult, és nem volt hozzá „visszavonás” gomb.
Lent a lépcsőfordulóban Balog Henrik is a mobilját bökdöste, de az övé már csak a hálózati kapcsolat hiányát ontotta. „A szerverem... a biztonsági mentések!” – suttogta, és a hangja úgy csuklott meg, mint egy megszeppent kamaszé. Kétségbeesetten próbált átpréselődni Bálint mellett, aki mereven, mint egy biztonsági betonoszlop, elállta a pincelejárót. Bálint nem tágított; ha most beengedi a hatóságot a pincébe, a házat azonnal kiürítik, és Erikának a babával mennie kell.
„Nyugalom, ügyvéd úr, a felhőben minden megmarad, kivéve az esővíz, mert az épp a nyakunkba folyik” – kárörvendett hátulról Székely Ricsi, miközben a cipőtalpa alatt már baljóslatúan cuppogott a pince felől feltörő, langyos, rozsdás víz.