A zárlat fogságában

A katasztrófavédelmisek elindultak a pincelejáró felé, de még mielőtt az első lépcsőfokot elérték volna, a kapualj feletti elosztódobozból éles, pattanó hang hallatszott. Egy kék szikra kíséretében a lépcsőházi vészvilágítás pislákoló fényei is kialudtak, és a nehéz tölgyfa kapu elektromos zárja fémes csattanással végleg bereteszelődött. Csapdába estek. A sötétségben azonnal terjengeni kezdett az égett bakelit fojtogató szaga, miközben a mélyből, a szuterén irányából vészjósló, zubogó hang hallatszott – az elöregedett vízvezeték adta meg magát a hirtelen feszültségingadozástól.
Az első emeletről Kovács Tibor rontott ki, kezében egy kopott fázisceruzával és egy zseblámpával, aminek éles fénye azonnal végigpásztázta a megrettent arcokat. Nyomában feltűnt Székely Ricsi is, aki laza félmosollyal próbálta leplezni a feszültséget, miközben a vállával nekitámaszkodott a lezárt kapunak. Nyomában a szomszédok is kezdtek beszállingózni a lépcsőházba.
– Nyugi, urak, ha a zár megadta magát, áthidalom én ingyen is, csak legyen hozzá drót – vetette oda Ricsi, de a hangja most jóval feszültebben szólt a megszokottnál.
– Nincs idő a gányolásra! – ordította Balog Henrik, akinek a homlokán vastag ér dagadt. A gondolat, hogy a lakásában lévő szerver áram nélkül marad, és a tegnapi adatszivárgás kényes dokumentumai végleg hozzáférhetetlenné vagy épp nyilvánossá válnak, félőrültté tette. – Ha elmegy a feszültség, az egész rendszerem összeomlik!
Bálint ökölbe szorított kézzel lépett az ellenőrök elé, elállva az utat a pince felé. Nem engedhette, hogy lepecsételjék a házat, nem most, amikor Erika és a kicsi odafent kiszolgáltatva várakoznak. Dániel a másodikon a korlátba kapaszkodott, ujjai elfehéredtek a fém rácson. Pontosan érezte a felelősséget: a házat fojtogató műszaki káosz és a fizikai csapda közvetlenül az ő tegnap esti végzetes kattintásából indult ki.