Bélyegző a félhomályban

Erzsi néni nem várta meg Bálint válaszát. A visító zseblámpát a köténye mély zsebébe süllyesztette, majd a csipkés zsebkendője alól egy összehajtogatott, sárgás papírlapot húzott elő. A félhomályban is jól látszott a földszinti magánrendelő cégéres bélyegzője és Dr. Szabó András szálkás, dőlt betűs aláírása.
– A doktor úr sok mindent aláír, ha Balog ügyvéd úr megszorítja a nyakát a kártyaadósságai miatt – suttogta az öregasszony, és a papírt határozott mozdulattal Bálint mellkasának nyomta. – De hogy a maga nevére is kiállított három doboz vényköteles nyugtatót, arról aligha tud a kedves párja, az az Enci lány. Vagy Nóra, aki épp most intézi a szobakiadást a Miri Csemege hirdetőtáblájánál.
Bálint tenyere görcsösen megszorult a hűvös papíron. A vér a fülében zúgott. Szabó doki valóban felajánlott neki némi „szomszédi ellentételezést” múlt héten, amikor megkérte, hogy nézzen félre a biztonsági kamerák felvételeinél, de álmában sem gondolta volna,hogy a nevével visszaélve receptköteles szereket csapolnak le.
A lépcsőház alsó szegletéből ekkor bizonytalan, nehéz léptek zaja visszhangzott. Egy olcsó öngyújtó sárga lángja lobbant fel az alsó fordulóban: Dr. Szabó András kapaszkodott felborzolt hajjal a korlátba. Riadtan kémlelte a sötétet, miközben a zsebeit kapkodva kutatta át.
– Erzsi néni... hol van a mappa? – zihálta az orvos rekedten, és a hangjában bujkáló rettegés hallatán Bálint megértette: ha a lakossági bejelentés miatt kiérkező hatóság megtalálja a hamisítványokat, nemcsak a doki praxisának, de az ő életének is vége.