A tizenegy órás üzenet

A másodikon, a félig nyitva felejtett ajtó mögött Kelemen Dániel a kijelző hideg kékes fényében ült. Az áramszünet miatt a hűtőszekrény megszokott zúgása is kihunyt, így a lépcsőházból felhallatszó feszült, elfojtott szópárbaj moraja feltűnően tisztán jutott el hozzá. Dániel azonban nem a lenti drámára figyelt, hanem a tenyerében égető okostelefonra.
A képernyőn egy ismeretlen számról érkezett üzenet villogott. Csupán egyetlen mondat állt benne: „Tudom, mit töröltél tegnap 23:14-kor.” A férfi gyomra azonnal görcsbe rándult. A tegnap esti elhamarkodott döntése, amellyel végleg megpróbálta elvágni a múltat és letörölni a rendszerből a kompromittáló adathalmazt, mégsem maradt nyomtalan.
Remegő ujjal nyomta meg a zároló gombot, de a kijelző egyetlen másodperc múlva újra felizzott. Ugyanaz a szám, újabb értesítés: „A hatósági bejelentés megtörtént. Nem a gyógyszerek miatt jönnek.” Dániel felpattant a székből, és a sötét szobán átlépve a belső udvarra néző ablakhoz sietett. A szomszédos házak árnyékában valaki épp eloltott egy cigarettát, miközben a lépcsőház felől Bálint szaporázó léptei és a doki rekedt hangja visszhangzott.
Dániel kényszeresen újra a kijelzőre nézett, miközben a hideg verejték végigcsordult a halántékán. Bármit is próbált eltüntetni tegnap éjjel, a házat fojtogató háló most rá is rágabalyodott. Pánikba esve ellenőrizte a bejárati ajtó hevederzárját, de tudta: a rázárt reteszek már semmitől sem védik meg.