Barna boríték a félhomályban

Bálint nem tehetett mást, lépnie kellett. Egyetlen határozott mozdulattal kikapta Ricsi kezéből a nehéz kartondobozt, és a saját válla alá szorította, miközben szemével intett a csempésznek és Ottónak, hogy táguljanak. Fekete Zoltán felháborodottan emelte fel a sárga mappáját, de Bálint már el is indult lefelé, elvágva a menekülők útját a közös képviselő elől. „Rendben van, Zoltán, elintézem! Beviszem a rendelőbe!” – kiáltotta vissza, majd szinte bezuhant Dr. Szabó rendelőjének félhomályos előterébe, maga mögé utasítva a dühösen mormogó képviselőt.
Odaát, a szomszédos folyosószakaszon Dr. Bordás András álldogált Dr. Szabóval. Az idős mérnök hangja szokatlanul derűsen és reménytelin csengve töltötte be a teret. Arról magyarázott a háziorvosnak, hogy ha a fizika alaptörvényei működnek, és a váltóáram tiszteletben van tartva, semmilyen hatóság nem köthet bele a ház belső rendszerébe, a gázóra-átírás pedig csak puszta formaság. Dr. Szabó megkönnyebbülten, szinte gyermeki reménnyel bólintott, bízva a professzor megfellebbezhetetlen logikájában.
Ám amikor Bálint kilépett a rendelő csendjéből a hideg folyosóra, a remény azonnal szertefoszlott. Erzsi néni várta ott. Az idős asszony teste remegett a félelemtől, tekintete vadul cikázott a bejárati kapu felé, ahol már kék fénnyel vibráltak a falak. Kezében egy kopott, barna borítékot szorongatott, ujjai fehéredtek a papíron.
– Bálint, fiam... – suttogta reszketeg hangon, közelebb húzódva hozzá, hogy a többiek ne hallják. – Meneküljön, aki tud. Nem a dobozok miatt vannak itt. A rendőrség... a tegnapi gázóra-átírás miatt jöttek. Valaki feljelentést tett. Ha ezt kinyitják, mindennek vége.